Viszont a többi része elég unalmas volt. Vagyis nem is tudom. Voltam Múzeumok éjszakáján Veronikával. És megint rájöttem, hogy mi az amit szeretek abban, hogy debreceni vagyok és hogy Debrecen egy kisváros. Ahogy ott bolyongtam a modem előtti téren, meg a múzeumban, mindenhol volt egy ismerős arc. és ha nem lett volna kivel lennem akkor is találtam volna társaságot szerintem és ez nagyon jó. Meg volt egy nagyon érdekes performansz a modemben. Szerintem elég nyomasztó volt. Nem is kicsit. Egy nő kimászott a földből, és kis házak voltak a testére ragasztva. Elég kortárs volt, az biztos.
Már csak egy vizsgám van hátra, két nap múlva de úgy érzem, hogy sose lesz már vége. Soha.
De ha egyszer mégis vége lesz akkor irány a pesti élet. vagyis megyek múzeumba meg moziba, meg koncertre.
meg megyek megint levágatni a hajam. juhééé
képek arról a bizonyos performanszról. az egyiken a házikók a földben, a másikon ahogy kimászik belőle a nő.
